Hírek – Sajtó megjelenések
A Zemplénben minden eldől
Ifj. Kanyik Antal: A Zemplénben minden eldől A komoly pozícióharcokat és bajnoki csatákat tartogató Zemplén Rallye-ra már készül a Kanyik Motorsport csapata, Angyal Tomi Kiskunlacházán autózott, miközben Ifj. Kanyik Antal abszolút és kategóriagyőztesként...
Sok kupát halásztak ki a fiúk a nagy vízből
Ifj. Kanyik Antal: Sok kupát halásztak ki a fiúk a nagy vízből Két kategóriagyőzelem mellett, abszolút értékelésben és géposztályokban szerzett serlegeknek is örülhetett a Mediterrán Rallye-n, a Kanyik Motorsport csapata. A hétvége eseményeiről és...
Észak után délnek megyünk
Ifj. Kanyik Antal: Észak után délnek megyünk A hétvégi Mediterrán Rallye-ra készül a Kanyik Motorsport csapata, de előtte még ellátogattak a RábaRingre, ahol változatos körülmények között tesztelhettek és versenyezhettek, miközben Olaszországban is...
Minden párosunk kupákkal térhetett haza Zalaegerszegről
Ifj. Kanyik Antal: Minden párosunk kupákkal térhetett haza Zalaegerszegről Új szerepkörben is ki próbálta magát a 2. ZEG Rallye Show-n a Kanyik Motorsport, ahol ezúttal is több fronton kellett helyt állnia a csapatnak. Ifj. Kanyik Anti foglalta össze a...
Több kupát is szereztek Pécsett a versenyzőink
Ifj. Kanyik Antal: Több kupát is szereztek Pécsett a versenyzőink Eredményes hétvégéről számolhatott be a Kanyik Motorsport Mecsek Rallye-jával kapcsolatban a csapatvezető, hiszen majdnem mindenki teljesítette a versenytávot és még egy abszolút dobogós...
Két autóval is bővült a csapat a Mecsek Rallye előtt
Ifj. Kanyik Antal: Két autóval is bővült a csapat a Mecsek Rallye előtt A Mecsek Rallye-ra ismét összesereglik a Kanyik Motorsport apraja-nagyja, hiszen sok versenyzőpárosunk döntött úgy, hogy rajthoz áll hétvégén a nemzetközi résztvevőket is bőven...
Mindkét párosunk a váci célban ünnepelhetett
Ifj. Kanyik Antal: Mindkét párosunk a váci célban ünnepelhetett A Dunakanyar Rallye-n volt jelenése hétvégén a Kanyik Motorsportnak, a Rally1 Bajnokság idei harmadik futamán, és kijelenthetjük, hogy a csapat sikerrel vette az akadályokat. Ifj. Kanyik...
Lányoknak sok dolga akadt az Eger Rally-n
Ifj. Kanyik Antal: Julcsinak, Ildinek és Mirának is sok dolga akadt az Eger Rallye-n Sokaknak már vasárnap véget ért az Eger Rallye és ez így van jól, de nekem jelenleg is tart a második felvonás, hiszen a beszélgetésünk idején, csütörtökön este éppen...
Fel fogunk épülni
Gyuriczky Zsolt: Fel fogunk épülni Az Eger Rallye-n nagy tempóval csapódott a bátori elágazásnál lévő homokfalba a Citroenjével Gyuriczky Zsolt és Böröczi Levente. A kórházban sikerült utolérni Zsoltot, megkérdeztük arról, hogy mi történt, és hogy hogyan...